Switch to English

19-21. századi festészet (állandó kiállítás)

Halottak napja

Alkotó
Pekáry István
Budapest, 1905 - Budapest, 1981
Készítés ideje
1974
Megnevezés
festmény
Anyag
vászon
Technika
olaj
Leltári szám
2000.000
Egyéb
Nem került ki az új állandó kiállításba

Leírás és további adatok

Pekáry István életképszerű festménye népies, naiv hangvételben jeleníti meg a halottak napi temetőjárás szokását. Stilizált elemekkel és idillikus ábrázolásmóddal mutatja be a vidéki kultúra és életforma jellegzetes hagyományait. A kompozíció három fő részre osztható: a központi, sötétebb színekkel megfestett dombra, ahol a kulcsjelenet zajlik; az ezt körülölelő, vörösesbarna árnyalatú kisebb dombokra; valamint a kép felső részére, az égre, ahol a halottak jelennek meg. A középpontban találkozásjelenet látható: a temetőt vízszintesen átszelő út és a templomhoz vezető út kereszteződésénél két asszony szóváltását figyelhetjük meg. Körülöttük sürgés-forgás, események sokasága és a temetőbe érkezők sora bontakozik ki. A festmény felső részében, egy angyal kíséretében jelennek meg a templom köré gyűlő, ég és föld között lebegő halottak. Földi nyughelyükhöz szeretteik a népszokásoknak megfelelően virágcsokrokkal és koszorúkkal érkeznek. A kép részleteit Pekáry egyéni stílusa hatja át: a természeti motívumok erőteljes dekorativitása és a figurák bájos esetlensége egyaránt megfigyelhető.

Proveniencia

1988 ajándék a művész hagyatékából

Kiállítások

  • 2019 "Agnus Dei" Pesti Vigadó, Budapest